Térkő mérete több dolgot is meghatároz: ha kevés a helyünk, akkor érdemesebb lehet kisebb méretű térkövet használni. Ugyanez igaz az ellenkező esetben is: nagy területre nagyméretű kő ajánlatos.

Ha kicsi térkövet választunk, akkor rengeteg fugánk lesz, amiben vígan fognak tobzódni a gyomok, a hangyák és egyéb dolgok. 
Persze a nagyobb típusú térkő esetében is így lesz, de kevesebb a fuga, kevesebb gondot jelent.

A gyártók méretei

Minden gyártónak megvannak a saját méretei, amiket természetesen folyamatosan változtatnak, nehogy véletlenül pótolni, toldani vagy javítani lehessen a pár éve lerakott. Ez ellen úgy védekezhetünk, hogy pluszba rendelünk 1-2 négyzetméter térkövet, hogy baj esetén legyen mihez nyúlni később. Inkább megéri a plusz befektetést, mint hagyni, hogy a munka rosszul legyen elvégezve.

Meghatározott méretek

Másik szempont, hogy már meghatározott méret esetén (pl. járda szélessége) érdemes olyan méretű térkövet választani, ami úgy illeszkedik, hogy kevés vágással is szép eredményt kapjunk. Így kevesebb a munkadíj és az anyagdíj is.

Forduljon megbízható szakemberhez!

Összességében elmondható tehát, hogy érdemes a minőségi és megbízható szakemberekhez fordulni. Nem érdemes pár tízezer forintot spórolni, válasszuk inkább a profi, szakembereket, akik kellő tisztelettel, becsülettel, és persze tudással el fogják végezni a munkájukat!

Válassza az Albatérkőpark szakembereit még ma!